korcs

hazaviszlek, jó?

álmomban követtél

el hibákat - engem -,

meg amúgyis. ölebként

viszlek haza, jó?

kiszipolyozod a porcot,

és én ekkor sajnállak meg

téged, korcsot.

jó, viszlek haza

mint nyaranta, nyomod a vázat.

az én fejemből nem csinálsz

átjáróházat.

nem akarlak magammal,

magamnak disznek.

én nem akartalak, de...

jó, hazaviszlek.

minél több embert

ismerek, annál inkább

vagyok gyanakvó.

akaratos akaratlan

eljutunk majd egyszer 

arra a pontra,

hogy nem lesz közös pont,

csak pro és kontra.

mert fiktív alakja 

elvárásainknak

okozza jöttét 

elválásainknak;

s én nem akarok most már, 

lenni csak,

mint hátsóudvarban 

kerticsap;

nem akarok

káoszt rendben.

kerüld a konfliktust,

kerülj el engem...

strand

nyilván tudjuk mind a ketten

hogy hová vezet ez a dolog, 

de ha átugorjuk az elejét, 

akkor soha nem lesz egy egész.

olyan ez, mint amikor

szilveszterkor alszod át az éjfélt. 

rettentő nagy feneket kerítünk

a jelentéktelenségnek.

most átható klórszag a délután.

te a felhők negatívját nézed, én meg 

éppen azon gondolkozom, hogy 

melyik országot rajzolja ki mutatóujjamon

a lepattogott körömlakk.

pórázra vert galambtetem 

fekszik a plédünk mellett.

te gyengéden megsimogatod,

hogy fel ne ébredjen, majd

a csendből építesz falat magad köré.

és akkor, mintha 'mi' sem történt volna,
elégedetten egymásra mosolygunk; 

mert korlátainkkal 

szeretjük csak igazán hajszolni 

a szabadságot...

legutóbb mikor

mentem a százöttel,

vártam a férfit - de hiába - 

nem jött el;

felszállt egy másik,

hát nem panaszkodtam,

eddig még senkihez

nem ragaszkodtam.

ó az a tekintet

rajtad hogy tekint át.

zavartan nem tudsz mást

nézni csak a mintát

az üléshuzaton

s kimegy az erőd.

beleremeg a csontod,

a velőd.

jaj az az izomzat,

a válla s a karja.

biztosra veszem, hogy

ő is akarja.

de nem ül le mellém...

tökmindegy, rábasztam.

inkább a közgáz-

jegyzetet nyálaztam

mikor idelépett 

és nyitotta a száját,

bevetve minden

kisfiús báját,

így téve tönkre

az életemet;

mert nem kért ő mást,

csak a bérletemet.

ott állt a srác,

és én random

ráköszöntem 

az andörgrandon.

új volt a metró,

piros és tiszta;

ott állt a fiú, 

és én - kriszta.

folyton csak bámult,

szinte már untam.

múltkor is ez volt

az akváriumban.

egy kávé esetleg? - 

- kérdi, s én mélázom.

a francba hogy holnap

kettőből zéházom,

de jaj, az a mosoly.

szinte már nógat;

két kézzel fogom a

kapaszkodókat.

a deákra érünk

s én tudom hogy átszáll...

-nyolckor a blahán

a megdonáldsznál!

füledefarka?

mágneszár a szájon

vagy akár ú-lakat

nincs elég komplexusom

csinálj újakat!

zümmög

ez csak darázs lehet

szívünk

lassú garázsmenet

az visz tovább arra

majd kitesz minket

energiaitalra

relax-drinket

szürcsölgetsz folyton

s ez csöppet sem morbid

cipőtalpadra

ragad egy orbit

a nagymező és az

ó utca sarkán

felfeslett szavak

a cserepes ajkán...

filmszakadás

egy fejezetben;

mért vannak a

befejezetlen...

fétis

őszbe fordít a fényerő

színt vált az ég és a fák is

nyolcvan százalékban vagyok én

a maradék húsz meg a grátisz

a telítettséget ha állítod

erőtlen állat a kontraszt

vesédbe nyilall a villamos

habzsolva búgja pont azt

a komplementeredet nem látod

de ismerős arc már a maszkod

attól még semmi sem tartós

ha blútekkel odaragasztod

görgeted folyton a sávokat

a depresszió olyan fétis

automatikus egyensúly

megvan de valahogy mégis

az ergébé tartományából

megannyi színt kirabolt

úgy tűntél te most el innen

mint jellemtelen lilafolt

teljes négyzet

egyszerre száll fel a galambos

a sok kis szárny hogy s hogy nem verdes

a járdára rajzolsz egy négyzetet

nézed de sehogy sem teljes

körülölel a szutykos idő

úgy csókol akár egy szajha

én nem a vászonra szeretnék

ördögöt hanem a falra

meg-track-kelve

pedig én azt hittem hogy ezek csak szövegek, pedig lehet hogy dalok... na mindegy.
ilyen, mikor éneklem...

elmondtad, még ha nem is illett.

még ha nyers is volt és velős...

ami meg engem, ami engem illet,

hát... nekem csak a sminkem erős.

átiratok.

Nem olyan izgalmas az élet, ha nincs feladata.

(Márai Sándor)

Úgy élj a jelenben, hogy megbánás nélkül gondolhass a múltra.

(Ady Endre)

 Romboljatok, hogy építhessetek, és építsetek, hogy győzhessetek. mások is rombolhassanak.

(Kassák Lajos)

haikutükör.

kérdéseimre

választ azért nem kapok,

mert nem kérdezek.

_____________________________

kérdéseidre

választ azért nem adok,

mert nem kérdezel.

húsz évembe került

megszeretni a vihart

és most a nyári zápor

közepette bőrig ázva

a levetett cipőmmel

a kezemben mezitláb 

szelem át a város 

meleg pocsolyáit

még szerencse hogy

vízálló a szempilla-

spirálom mert minden 

éjjel eljön a vihar

felmordulnak az eltévedt 

kutyák mindegyik 

ajtón kopog valaki és

csapjatok fel autók

engem nem érdekel

csak ezt a függőleges

stroboszkópot tegyétek

vízszintessé vagy hagyjatok 

ki ebből az egészből.

limerick.

ha az autóddal megállsz a pirosnál,

mert az útjelző lámpa kirostál;

rettentő rémes,

ha ott ragadsz éhes'

és nincsen az öledben girosztál.

madárka

william wharton inspiráció

süvít a légszomj, szorít a légzsák,

hajadból fészket rak a gond.

ott fekszik a földön. szónélkül lépd át.

te nem az vagy aki kopog, hanem aki beront.

levedlik a pikkelyes háztető

amin az éjszaka napokat kotlik,

a megszokott utadon ha jössz elő,

a lábad az aknákba botlik.

elmondtam ezerszer, de elmondom újra.

a tudatlanság nagy vizesedény.

soha nem ment még senkifia önként háborúba,

zárd el a csapot. ez nem tűz... szenvedély.

az ember folyton megjátssza magát; mert sosem tudhatja, ki is valójában.

a nappaliban állnak

az éjjeliőrök.

a hegygerincek után

én is vetődök,

de a dobbanó húshoz

nem kell köret,

csak felnyávognak

a macskakövek

ha tűkön ülök,

vagy fordulok sarkon.

ha túl nagy a tét,

én akkor is tartom

magamat ehhez,

az elveimhez;

de legfőképp tőled

távol, s mindez

elég is volna.

mit macerázzak?
túl alacsony vagyok,

hogy a fejedbe lássak

és nincs itt sem szék,

sem létra, csak szamár.

vak tyúk sem keres

szemet, csak talál...

ezért félek attól,

ha metróra szállok.

mert a szemedbe nézek,

s a vesémbe látok...

mindegy milyen film.

nehéz, vagy könnyed;

te magad vagy 

a forgatókönyved.

szőnyegként tekered

össze a múltat,

de nem találsz olyat,

ki előlem bújtat.

a ravasz mint a róka.

jobb lesz, ha lelősz.

ha magadban vesztél el,

magaddal vesződsz.

filmkritika.

itt több szálon futnak 

az események.

mért nem szaladsz te is

a vetemények

felé, és amúgy is...
hol van az editor?

milyen film ez ugyan?

mért nincs itt amikor

itt van rá szükség? -

kérdi az elvontat ott.

"bazdmeg ez a rész itt

kurvára vontatott!" -

-mondja még ő is.

már eltelt egy óra,

de az idő nem fogy, csak a

popcorn meg a kóla.

lassú a lefolyás.

hol van az izgalom?

a plot pedig jó, ha

összefoglalom.

de hol van az érzék?

cseréljünk elemet.

lehet, hogy most jön
a legizgibb jelenet...

egyelőre egy hátra.

nincs előrelépés.

zavaros az egész,

rengeteg a kérdés.

nem túl jó a korszak

operatőre,

lelkébe mélyedt

az opera tőre,

ahogy annyi minden más is.

például közöny...

ha kiüresednél, majd én

belédköltözöm...

reklámvariációk.

a, 

a luxustól mért szokik el!?

szálljon nálunk: Sofitel!

b,

a szokástól mért szokik el!?

szívjon még egy Sophie-t el!

ingedre szárad félszegen

egy határozott folt.

valamit elhagytam talán,

vagy csak olyan hangja volt!?

koppan a földön az önuralom,

ernyedten folyik szét vére,

megkérdezem a tömegből

azt a lányt ott, hogy kér-e...

fordulhatna a helyzet,

de még nem indexel,

igazából csak sután ver a szíved,

kapkodva lélegzel,

szívbillentyűidről 

lekoptak már a betűk,

vakon programozom...

mit akarok? csak a betűrt

inged nézem a folttal,

meg a vállad...

telik ugyan az idő,

de az élet még várat.

kivilágított kamionok jönnek,

gyengéd erőszak.

fáradtan kúszik be az ablakon

a megsárgult esőszag...

tehát ne engem.

ne mondj már semmit,

hisz tele a lista.

csak álmodozom,

mint egy realista,

s a kavar, a katyvasz,

s a kusza káosz

vakon vezet végig,

át a város

nyakig nedves utcáin,

lassú percek napjain;

örvénylő tengerként

tébolyult habjaim

lábaid nyaldossák

a gondtalan kételyben...

bár mérnénk időt

inkább kilométerben...

söpörnénk magunkkal

a most megannyi mérgét.

csak tudnám, mért festik

a fáknak a kérgét

fehérre, vagy hogy

valóban szebb-e,

ha belerészegedem

a részletekbe...

a szürkület szörnyű,

színtelen ráma.

borul a bűntől

a bú buja bája

benne, ahogy én is...

soha ne várj választ!

két rossz közül mindig

a könnyebbiket válaszd...

...tehát ne engem.

ez a videó rettentően nagy hatással volt rám... mióta megnéztem, úgy érzem, felesleges bármit is csinálnom. egyszerűen minden benne van, így nem látom értelmét annak, hogy írjak... valami zseniális...

meg amúgy is...

eddig a "verseim" maguktól íródtak meg. (mármint nem Önöktől, hanem önnön maguktól... értik, igaz? :D)

pedig varródani a legutóbbi felolvasóestjén azt mondta, hogy a versek nem íródnak meg maguktól... de nekem eddig működött... én azt hittem... de most már kezdek rájönni, hogy talán tényleg nem... 

"mindegy... nem érdekel...."

a legszörnyűbb az,

hogy nem tudok utálni

mást, csak magamat.

igazándiból

csókolni szenvedéllyel,

s nem (mu)szájjal kell...

ha megkérdezik,

hogy mivel foglalkozom,

azt mondom: veled...

terveim sosem

voltak, s nem is tervezem

azt, hogy majd lesznek.

én egyedül is

tudok szórakozni... ne

szórakozz velem!

KÖSZ-MÖSZ!

haiku.

saját magadnak

szülöd a káoszt... akkor

mért nem neveled?!

nem vagyok én buta,
csak tájékozatlan.
annyi kérdés suta,
megválaszolatlan...

ismeretlen nevek,
reggel-hatkor-kelés...
túl sok voltam neked,
vagy épphogy inkább kevés!?

tegnap láttam egy srácot egy ajándékkal a kezében.

- ó, micsoda ajándék! szülinapja van valakinek, vagy hová viszed? :)
- ma van a diplomaosztója az egyik barátomnak!
- ó, gratulálok neki. fiú, lány? hogy hívják?
- fiú, péternek hívják!

előveszek egy papírt és egy tollat a táskámból:

a lábamon alig állok,

péter drágám, gratulálok!

a srác kezébe nyomom a papírfecnit, és útjára engedem.
-ó, akkor ezt odaadnád neki, kérlek!? köszönöm. :)

és slissz - elslisszanok...

the hardest task:

to wear the mask

i've chosen.

so please don't ask

about the past,

cuz now i'm (a lil' bit) broken.

talált tárgyak
(jó tanács: tedd el a haszontalan névjegykártyákat, valamire csak jók lesznek... pl sms-ezgetni)

1, Ikszip Szilon, te hódító!
az illatod felettébb bódító!
ne legyél már olyan habiszti,
jó lenne délután talizni!

2, digi tévé minden álmom,
Ikszip Szilon, meghálálom!
csatornákat gyakran váltom,
havidíjat elpostázom.

iszom, s jön a piaszag,
mert nincsen nálunk viasat.
tévékettő is jó lenne...
gyere át, oszt jól tedd be!

(köszönet a középiskolás éveimnek, lillának, a hülyeségrevevőképességnek, az elhagyott névjegykártyáknak, a leleményes felvételeknek, a 70eseknekingyenküldöksmstnek és a kiábrándító választsohanemkapásoknak..)

felesleg.

a szép szavak csak
giccses festmények omló
házak falain.

randomreppek.

zabálhatok nyugodtan;
egész sokat futottam! ;)

randomreppek.

repostolod mindenem?

hát ez nagyon édi,

de verseimet, pajtikám

szerzői jog védi! ;)

randomreppek.

(mindenki saját felelősségére meséljen nekem sztorikat, avagy vállalja a következményeket)

bandika te bandita,

nem kérem, hogy légy velem!

gyűlöllek, mert aljas vagy, és

elloptad a rayban-em.

te kis fránya bandika,

mért nem hívtál randira?

mondtam volna "nem lehet,

no de azért elmegyek"

csóri bandi, köcsögmajom!

megmondtam, hogy nem akarom!

de hát ahogy méreget,

én odaadtam a szívemet...

szemétláda bandita!

nem hívtál meg bambira!

rámásztál egy fullos nőre!

hogy ÁLLNA BELÉD AZ APÁM TŐRE!

refr.:

éjszaka volt, pacsiztunk

és odajöttél egy két KISS-re.

el kell mondjam, bandikám,

hogy nem vagy méltó "mr. smith"-re.

mondom magamnak: ne hisztizz!

lettem volna mrs. smith?

vár a buzi haverod,

na TIKI-TAKI-TAKARODJ!

partizni jár minden este,

szét van varrva egész teste.

levágja a csajok haját,

MELEGen ajánlja magát.

női kabátot ha vesz,

nem vitás, hogy metroszex.

otthon ül, és amíg gyantáz,

énekli, hogy: ÓÓÓ, SZAMTÁJMZ.

refr.

a sarokban sírok, és te közben

keményen nyomod az ankerközben.

mostmár asszem túl nagy az arcod,

levághatnád a serkenő bajszod.

szemeimben él még a tétova tetova,

szerencséd van pajti, hogy nem vagy jehova!

istenem, ó feloldoznál?

na MENJÉL INKÁBB, LONGBOARDOZZÁL!

refr.

öregember nem vén ember,

mondtad nekem: LAVMITENDER.

úgy tépted le fehér ingem,

elhagytam az orrpiercingem.

megbánod, hogy tetkóm lested,

hidd el, ez lesz majd a veszted!

készül már neked a katakomba,

hogy ROHADNA FEJED, A KALAPODBA!

refr.

hogy bántál így el velem?

nagyon viszket a tenyerem!

ha szívemtől megfosztol,

csattan rajtad az ostor!

nem kell túl sok akarat,

én megfojtom a nyakadat!

agyrázkódást kapok tőled,

NEM KÉREK TÖBBET BELŐLED!

refr.

(true story)

randomreppek.

úgysem jössz már vissza csetre,

magamat mért váratom!?

addig fogok ülni itt,

míg szőr nem nő a lábamon.

(a továbbiak rettentően ostoba és perverz és vulgáris szösszenetek, azt talán még nem hoznám nyilvánosságra.)

randomreppek.

a fotós elcsábítása:

milyen gép ez? nocsak! nikon?

fenn lakom a harmadikon! ;)

hason-tétek, ellen-mások.

te boldog vagy, én borzos,

ha feltámad a szellő.

te szirénnek nevezed,

az én szememben sellő.

te dohányzol, én köhögök

a felém tartó füstben.

én annyit mint a macska,

te van hogy akár üstben.

te hőbörögsz, én mosolygok,

ha rám valaki rálép.

te sörözöl, ha beülünk,

én két cukorral kávét.

te élvezed, ha megnéznek,

engem sokszor zavar.

nekem csak a telihold,

neked az új pazar.

nekem inkább napsütés,

te sötétben vagy bátor.

válogatsz, hogy mit együnk,

nekem bármi, bárhol.

én eltévedni tudok jól,

te rendkívül jól vezetsz.

én elengedlek bárhová,

te azt mondod "nemmehecc".

te rám szólsz, hogyha nevetek,

én rád, hogyha meg te nem.

te egészséges, kicsattansz,

gyakran fáj a fejem.

nálad rend az asztalon,

nálam sok-sok fecni.

én utálom, ha szeretnek,

és utálok szeretni.

(ez egy dalszöveg, ami már megvan ezeréve, és egy versem kibővítése. úgy gondoltam ideje leirni egészben. bár énekelve sokkal királyabb, no de mindegy.)

már nem azért mondom,

de egy dolgot kértem.

persze hogy nem direkt, tudom.

elhiszem, megértem.

nem tehetsz róla,

az élet az kemény.

csak annyit akartam, tényleg:

ne szeress belém.

már ezerszer mondtam

azt az egy dolgot,

s te annyit mondtál csak nekem,(:)

majd te megoldod.

s most tárt karokkal

tartasz itt felém,

pedig én annyira kértem tőled:

ne szeress belém.

de minek is mondom,

hisz nem tennél semmit.

felesleges szólni, de tényleg.

hát erről ennyit...

ilyen az élet, tudd meg.

szörnyű, de az enyém.

én előre szóltam neked:

ne szeress belém.

már nincs köztünk semmi,

se ember, se remény,

én előre szóltam neked:

ne szeress belém.

már nincs itthon semmi.

se étel, se remény.

hogyha mész a boltba, azért

kenyeret vegyél!

csináljuk úgy, ahogy kérik.

sétáljunk a lehel-térig.

elmondhatnád levélként,

vagy felhívhatnál végre...

(rád gondolok egyébként

0-24-be')

a néma halak röpte.

már nem különülnek a síkok,
már más dimenzióba léptem,
már láb nélkül futnak a gyíkok,
s hogy álmodnék, azt azért kétlem.

már nem fognak össze a halmazok,
már megtörten hajlok a földre,
s míg bájosan úsznak a halrajok,
a pirosak váltanak zöldre.

már ordítva néznek a plakátok
a fülsiketítő csendben,
már mondtam, hogy maradjunk barátok,
s te annyit mondtál, hogy "rendben".

hát ne kérd az tőlem, hogy vigyázzak,
ha báb volnék pillangókésen,
már kimerült sóhajok cikáznak,
s te ne mondd, hogy nem állok készen.

fordul a kocka,
az éle temet;
kockára téve
az életemet.

(fotó: én)

folyton korán indulok,

mindig késve érkezem.

lassítanék? elfutok.
gyorsítanék? fékezem

magam.

tegnap varrtam, mára ez lett:

kerestem há-háromezret!