2009. december 28., hétfő



Már MEGINT...

Már ne is haragudj
és kérlek, ne vedd zokon,
de muszáj megsértődnöd
minden egyes okon
már MEGINT!?

Amikor csak adódik rá
lehetőséged,
a baszogatásaiddal
keseríted meg az élet...
(...na de a lényeg:
azt muszáj, tényleg?)
már MEGINT... (!?)

És folyton csak
felkapni a vizet?
(azt muszáj?)
Amiért -ha ártatlanul is-
de ki fizet
már MEGINT!?

Hát persze, hogy én,
ugyan ki más lehetne még?
Na, és már kezded is,
ordibálsz hogy elég...
már MEGINT...

És újra itt tartunk,
pedig direkt megkértelek,
hogy ne haragudj,
de azt hiszem le is térdelhetek
már MEGINT

hogy "bocsáss meg,
nem úgy értettem, de tényleg!"
-Tudom szívem,
te csak kifejtetted a véleményed
már MEGINT...

2009. december 26., szombat


amikor eljön...

Ha nem jön el,
várod,
hogy jöjjön,
de bánod
ha rádtalál.

Hitted, hogy
édes,
de rájössz,
hogy téves.
Egy kiskanál

mézet
ha lopnál,
a létyóba
dobnál
és kavarnád

egész
éjjel
se menne
széjjel,
hiába akarnád.

2009. december 23., szerda


...

Bénult karok löknek a mélytelen
semmibe. Zuhanok ájultan végtelen.
Néma száj szól, mondja hogy menjek,
testem válaszul kéri, engedelmeskedjek.

Magamnál vagyok, de mégsem.
Felfordult gyomrom fordít a késen
egyet. A sebem felszakad, vérzem
sebesebben, de már nem is érzem.

Vak szemek nézik végig a halál-
táncomat és gondolják, talán
az az egyetlen dolog amire vágyom,
hogy ne süket fülek nyeljék el segélykiáltásom...

2009. december 21., hétfő


Utánam...

Utánam nyúlsz,
de rövid kezed.
Hibáztál, hülye vagy,
beismered.

Utánam kiáltasz,
hová futok.
Azt hiszed messzire
úgysem jutok.

Utánam jönnél,
szívem a zsebedben
dobog, de csak megállsz
az ajtókeretben.

Utánam hoznád,
de el nem dobod.
Dísznek jó lesz. - mondod,
s a polcra rakod.

Utánam nézel,
de reménytelen.
Hogy megbocsájtok,
tudod hogy esélytelen.

Utánam csend
s utána semmi....

2009. december 19., szombat

...

A kanapén ülve
várok a fűre,
hogy hasson.

Jókedvet élesztve
rohanjon, észt vesztve
agyamba jusson.

Hallgatag hangulat.
- Omlik a vakolat? -
nevetek.

Nevetek ma már,
akár egyedül vagyok, akár
veletek.

2009. december 15., kedd


Eufória

Kimondatlan
szavak,
mint a
savak
marják
torkomat,
figyelve
harcomat
önmagammal.

Feladom.
Engedem,
hogy akkor
így legyen,
ha ennyire
zavarja,
ha ennyire
akarja,
beszélek.

A szavak,
mint a láva
feltörnek.
Hiába
hallgatja,
érdekli,
nem tudja
elfedni
mosolyát.

Figyel,
de nem érti.
Rámhagyja,
nem kérdi
szemem
miért ragyog,
tudja, hogy
nem vagyok
magam.

Önpusztítás

Lassan lépkedek
a hajnali ködben.
Lustán elterül
a csend körülöttem.

Elterül, majd aztán
nyújtózik egyet.
Akkor sem szólalnál meg,
hogyha lenne kedved.

-Jó ez a némaság. -
mondja, s sunyin nézi
ahogy pirosló arcomat
lágy szellő éri.

-Jó ez a némaság! -
immáron kiáltja.
Ügyet sem vetek rá,
bár a választ várja.

A szavak belém fagytak. -
gondolja - gondolom.
A felismerés mosolya
suhan át arcomon.

Megborzongok,
hogy hitelesebb legyek.
Amíg ő nem figyel,
a háta mögé megyek.

Tessék? - kérdem, s kezem
a vállára teszem.
Ijedtében összerogy,
grimaszol,
s már sehol nem lelem...

2009. december 13., vasárnap


memory

Szeretnék írni,
de nem tudok.
Meg kéne állnom
és én mégis futok.


Megfordulhatnék,
de nem merek.
Megvárhatnálak
és mehetnék veled.


De én inkább csak futok,
hátra sem nézve.
Cipősdobozomat
a szekrény tetejére
raktam, ott áll
kibontásra várva,
melyben Bárki
csak sok kacatot találna,
ami nekem fontos,
ami értékes.
Ami pótólhatatlan,
de keserűen édes.

Doboz, mit kinyitnék, s kívánnám
"Bár ne tettem volna..."
Csak ülnék felette mereven,
összeomolva.

Csak egy doboz,
mégis magamat ismervén,
ha eldugnám is egyszer,
úgyis megkeresném.

Ezért inkább futok,
nehogy megtaláljam,
de biztos, hogy követnek
és hozzák utánam
azt a sok emléket
amit a dobozba zártam -
Rettegek a tudattól,
bár csak kitaláltam.

Magam elől menekülök,
de mit kéne tennem?
Zárt dobozon keresztül is
kísértenek engem,
ezért inkább hagyom,
hogy figyeljenek csendben,
miket felejtenék
és megtartanék egyben.





...

Fejemben felmerülnek képek.
Olykor kínzóak,
máskor szépek.
Árnyak,
fények.
Feledni őket félek,
így akármerre lépek,
bárhová is nézek,
mindig visszatérnek.

?


Gurítsd el a Holdat,
szatyorba, vagy zsákba
rakd és cipeld magaddal
el a Másvilágra.

Világíts jobbra, balra
s fény derül mindarra,
mit sohasem tudtál,
de kérdezni nem merted,
folyton gondolkodtál,
s még csak nem is sejted.
Akárhol kerested a választ,
nem lelted.

Nagyszabású tervek
de mind hiába.
Az utat a Holdhoz
gátolja a létra hiánya.
Csak telnek a napok
és az idő halad.
A kérdés örökké
megválaszolatlan marad...



2009. december 12., szombat



...

Öntudatlan gondatlanság.
Figyelmetlen fegyelem.
Fura, értelmetlen döntések halmaza:
Szerelem.

Tudatos tudatlanság.
Hamis elnéző szavak.
Gond: van, volt...
és bármit is teszek,
marad.

Érezhető láthatatlan.
Feledhetetlen álom.
Megfizethetetlen áron kapom,
várom,
de erejét csak halva látom...

2009. december 11., péntek


...

Szenvtelen hangon
szólít a Közöny.
Néma csatát vívnak
Bánat és Öröm
a lelkem mélyén
és sokkolva észlelem,
hogy lepereg előttem
unalmas életem
minden darabkája
és én csak nézek,
míg azon kapom magam,
hogy már nem élek...

2009. december 10., csütörtök


Szakrális utazás

Vérszomjas, lusta dögök,
angyalszárnyú ördögök,
farkaséhes, gonosz lepkék
a Földet ellepték.

Felhőkön fetrengve repülök.
A fellegekbe menekülök.
Akármilyen hihetetlen,
biztosabb az ismeretlen...