hát ez elég óriás-köcsög-bölcsességnek sikerült, de hát néha ilyen is eszembejut... talán még igaz is.

a folyton csak gon-
dolkodó agy a saját
vállán pihen meg.

ernyed a test, majd megpihen,
már holtan fekszik a lárva.
céltalan úszom a semmiben,
a fejemben izzik a lárma.

átgyalogoltam a jéghegyen,
a szögek pásztázta térben
s most vadászva fekszem a tetthelyen,
hogy magam - a célt - utolérjem.

szabad?

mára már
a csapból is.
mi folyik itt?
árad.
árad szét a testben,
a névtelen utcákon,
a meredek lejtőn,
és a szádat
ámulat ejti el,
de te ott hagyod.
s vissza nem talál.
megtelik a pincében is
lassacskán a
műanyagpohár.
csurog.
szinte már serceg
az idő.
itt az idő,
és a perced
elmúlt.
minő kár -
gondolod, de
meggondolod magad.
csak a piszkos edényeket
mosod és a kezedbe ragad
a gondolat:
gondoltál te már
ilyet korábban.
20 év sok idő.
gyártási számod már
magad sem tudod,
napokig súroltad
a szobában.
hogy más meg ne lássa.
de ha tükör elé állsz,
látod.
20 év sok idő...
lejárt már rég a
szavatosságod.

haiku.

FEAR.

én sokmindentől
rettegek, de legjobban
a félelemtől.

...

Addig tart a jókedv, amíg
ki nem nyitod szádat,

addig tart a lélek, míg a
torok ki nem szárad.

Addig tartom magam, míg az
élet szét nem feszít,

az, akinek célja van, az
úgyis tudjuk: veszít.

Hiába vagy ember, hogyha

nem vagy elég bátor.
Rád néznek, és tudják azt, hogy

nem vagy aligátor.

...

Korlátok közt keringek,

ébresztget az alvók őre;

tőlem szabhatsz gátakat,

de nincs szükségem varrónőre.

bringa.

ha unatkozol, nyugodtan írj képeslapokat, és rakd rá biciklikre a következő szövegekkel:

a, Ha megtámad egy nagy grizzly,
elmehetnénk biciklizni!

b, Vigyázz, ha a kormányt rántod,
király a te montenbájkod.

dobdfelanapot.

üres.

talán az utánam címűnek a folytatása, talán nem.

utána csend és utána semmi
és utána szeretnél utánamenni,
és utána mész és utána látod,
és utána majdnem a nevét kiáltod,
és utána szólnál de utána minek?
és utána vásárol, sorban áll, fizet,
és utána blokk és utána számla
és utána nem jön már semmi a szádra
és utána srác jön és utána bókol
és utána látod hogy gyengéden csókol
és utána lefagysz és utána ennyi
és nem kellett volna már utánamenni...

haiku.

én leveszlek a
lábadról, ha végre már
a sarkadra állsz.

mától jobb lesz.

függöny mögé bújt a szél,
alakjait váltja.
szürke talpú kék egeit
szappanhabba mártva

kelt fel ma a nap is,
arcán kósza ráncok
kuszaságát nyelték el
a megfagyasztott lángok.

bíborvörös párnámon ma
könnyeket találtam.
folyók vizét álmaimban
biztos rádobáltam.

lenyeltem egy kalitkát,
számon rozsdás lakat,
bordáim közt verdes benn
egy megtépázott cafat.

szekrénypárti bábu vagyok,
dobozba zárt temegén,
hajamat ma nem találtam
kábult fejem tetején.

elhiszem hogy jobb ez így
és nem hibába estem,
pár tenyérnyi foltokban
ma bánat fedi testem.

szókimondva.

nem érdekel mit csinálsz,
csak ülj ki a teraszra.
jó lenne ha elküldenél
igazán a faszba.

mert lehet hogy szerelmes vagy
évába vagy ritába.
úgyhogy küldj el, légy oly kedves
a jó büdös picsába.

a fejedbe belenézni rosszabb
mint az enyémbe.
nem küldenél végre már el
a jó édes... anyámba?

hajku.
terem?

nem mondhatod azt,
hogy nem vagyok türelmes!
(rózsák még sehol...)

hajku.
szimbiózis.

ő köcsög velem,
én pedig hülye vagyok.
ilyen az élet...

hajku.
önuralom.

nem vagyok nehéz,
de mégsem olyan könnyű
tartani magam.

magamról. most.
avagy gondolatösszefűzés

ez nem én vagyok.
csak a lírai énem.
nem én, bárki legyek is.

nem tehetek magamról,
bárhogy nézem.
s ha maradnom kell, már megyek is.

hajku.
addig. de meddig?

hagyd, hogy áltasson.
legalább amíg mondja,
addig boldog vagy.

talán a Pápai vizeken ne kalózkodj! volt a bűnös és az inspiráció.
bocsánat.
sosem direkt csinálom..

locsi-fecsi.

kergesd magad álmokba.
fuss ahogy csak bírsz.
magad elől, magad után...
légy naiv és bízz.

optimizmus - mondd magadban.
(felírhatod füzetedbe)
várj csupán egy telefonra,
ímélre vagy üzenetre.

és ha jön a pillanat,
ne legyél túl meglepett.
hangod könnyen elcsukolhat,
csendbe fúl vagy megremeg.

viszont engedd magadnak,
hogy annyit gondolj "dejó".
igen!? - szólj a telefonba,
s ő mondja majd, hogy heló.

ne bomolj meg semmiképp sem.
nincs távolba révedés.
hogyha mégis, intézd így el:
"ó, biztos, hogy tévedés."

nem kell több szó, hidd el nekem,
elveszted a fonalat.
legyél nyugodt. mondd azt "viszhall",
szakítsd meg a vonalat.

(esetleg húzd el a csíkot...)

(olyan jók ezek a hajkuk. csak jönnek meg jönnek...)
optimizmus.

Minden attól függ,
hogy mekkorák a felhők.
Mindig süt a nap!

csalódás.

pesti álmok mind kilőve,
nem lesz már itt egyetem.
leszek inkább utca rongya,
s úgy keresem kenyerem...

hajku.

és az idő pénz...
...én meg folyton csak várlak.
sokkal tartozol!

motoszkált már ő a fejemben, és most valahogy újra előjött.
gondoltam megosztom.

rövid tavasz.
lezárt szakasz.
amerre mész,
arra haladsz.

(én például hátrafele megyek)

reggeli.

pulzusomon mérőszalag.
csurognak a fények.
felveszem az alakját
- mit leejtett - a szélnek.

bögrefolt egy csészealjon.
kroaszon és kifli.
néhány kacat a fejemből
itt van, légyszi vidd ki!

intertextualitás.

nem vagyok más,
mint kitárt ablak.
rohanó foszlány
pár hangalaknak.
"ágy, asztal, tévé" -
- minden, mi enyém.
"már átláttok rajtam,
de nem láttok belém."

mert szemtelen vagyok (és francisco ceron <3)

eszerint az szemrím
szó szerint, hogy két eyes.
tanulok én angolt,
de hogy tudnék, az már kételyes.

sok itt a jármű mostanában. (jé, ez a nyakam...)


vonaton utazom,
keresem, kutatom
a helyet.

hosszúk a sinek.
nézem, de minek!?
csak megyek...

tablettámat,
bár nagy vihar támadt
itt belül,

úgysem veszem be.
ülhetsz itt szembe',
majd elül...

aki hülye, az is marad.

selejt vagyok.
üres járat.
felszálltál, és
már utánad
senki.

fura módon
első körben
szálltál ki,
csak a tükörben
látszol.

tömegben mért
váltál köddé?
nem nyílnak
az ajtók többé
soha.

várok mondjuk
jövő keddig.
elárulnád, hogy
még meddig
játszol?

hajku.

vele aludtam.
róla álmodtam. a bűn-
tudat ébresztett.

volt egy srác, lakhelye
azt hiszem még Ómassa,
nem normális ez a vers,
és az sem, aki olvassa.

kicsit bamba gyerek volt,
szája mindig tátva,
nem normális ez a vers,
és az sem, aki látja.

szerencsétlen fickó volt ő,
minden nap a baj napja,
nem normális ez a vers,
és az sem, aki hallgatja.

azért mégis strapabíró,
nem tagadom: bírja...
nem normális ez a vers,
és az sem, aki írja.

úgyis-minek.

már nem azért mondom,
de egy dolgot kértem.
persze, hogy nem direkt...
elhiszem... értem...

nem tehetsz róla...
az élet az kemény...
csak annyit akartam;
ne szeress belém...

(azért, ha erre jártok, szólhatnátok. mostanában nem írtok. már kezdek megijedni. lehet tetszést, nem-tetszést nyilvánítani, szeretettel-borzasztóan-nagyon-rettentően-hihetetlenül várom... köszönet.)

mindig olyan furcsa.
kicsit nevetős...
vad és közben gyengéd.
egymástkeresős.

mindig ki kell várni.
lassanhaladós.
mindig olyan gyorsan-
buszhozszaladós.

van egy város: Edelény.
benne élünk te, meg én.
két bukósisakban
csúszunk az iszapban
cserepes szánknak a peremén.

hajku a csalódottságról.

lehetek jó itt
köztetek, miközben csak
szar vagyok máshol.

utóhúsvét.

I. eljött idén is a húsvét,
öntök reád romlott húslét.

II. eljött már a húsvét napja,
leszek gyermekeid apja.

ha szemével ülni tudna,
szemgödrében foglalna helyet.
gurulós bőröndöt húz maga után
ébenfekete táskái helyett.

gombszemeit cipzárra cseréli,
s reméli, az talán biztosabb.
felhúzza, más mocskában nem fürdik többé,
de rájön, szemhéjától csak piszkosabb...

alkalmazkodnék,
várok az alkalomra.
madárlátta testtel fekszem
damaszt mintás paplanomra.

szétesnék bár végleg,
csak hát összetart a fűző.
nyakam körül selyemsálam
minden-gond-elűző.

a szakadék széle most
az őrület határa.
soha nem maradt még
senki így magára...

gondolatok.

a megszokott tempómnál is gyorsabb iramban vágtatnak haza lábaim. a méreg hajt.
nem, nem rád haragszom, nyugi... szokás szerint, csak magamra...
az idő süvítve szalad el mellettem, s én próbálok előzni, de hiába. mintha enélkül sem lenne épp elég problémám.
szuvas vasfogai rágták cafatokká szívemet, s én hagytam. most megtépázott szaténszalagként liheg mögöttem a földet súrolva.
magas tűsarkában botlom el, miközben bukfenceket vetve ránt a földre engem is, szakítva el attól, amihez ezidáig sem tartoztam igazán.
megfordulok, felnézek.
-csak egy vérző szív... - állapítom meg némán.
felvehetném, és ragtapasz mintájú vászonnal körbetekerve vihetném az intenzív osztályra, vagy magamhoz. szaladnék egy óriás sebtapaszként én is, mintha be tudnám gyógyítani a sebeket, miközben az idő is magamra hagyott...
ehelyett én inkább lelkiismeret furdalás nélkül hagyom az út közepén, s szaladok tovább minden terhemtől megszabadulva.
a kapuhoz érek, de nem nyitok ajtót magamnak. előbb még elnyűtt pulóverként veszem fel unottan a megszokott arcom, s válaszolok sablonos kérdéseimre.
-jól vagyok, persze. minden rendben...

francba.

mindig ott van benned,
folyton ott motoszkál.
lehet neve béla,
kálmán, netán oszkár.

mászkálhatsz is közben,
üldögélhetsz helyben,
soha nem megy arrébb,
mindig ott lesz fejben.

onnan nem vágod ki,
késsel vagy ollóval,
haverkodjál össze
a fekete hollóval,

mert ő nem szűnhet meg
(esetleg haltával).
le kéne jól csapni
két véres baltával...

mert lehet nem törődni,
gondolni holnapra,
visszakúszik úgyis
mondjuk egy hónapra

rá, hogy elfelejted,
s jön a dialógus:
'-rád férne már mondjuk
egy rohadt pszichológus!

én ezt nem is bírnám
ily kevés panasszal...
-nyugi, megoldom én
két levél xanax-szal.'

magadban kell zárnod,
mert így csak károd van.
kapudon kopogtat
mindegyik álmodban.

s hogy ne nyitnál ajtót!?
ki ne tenné, persze...
neked kéne lépned,
csak attól függ, hogy mersz-e.

nem érdemes sírni,
összekened inged.
légy büszke és bátor!
(neked minden mindegy... !?)

késő már, tudom.
de meg kéne jegyezned...
nem kell az életben
senkit sem szeretned!

mindig volt egy kérdés,
mit magamban feltettem.
a választ most sem tudom,
és soha sem sejtettem...

szóval van az, mikor
felszállok a buszra,
s az utasok száma is
megnő mondjuk huszra,

akkor is én csak
ott ülök egyedül,
mintha leprás lennék,
mindenki menekül.

pedig nem hallgatom
hangosan a zenét,
nem ordítom le
senkinek a fejét,

nem nézek csúnyán
és nem vagyok goromba,
nem volt a reggelim
se hagyma, se gomba,

nem vagyok szúrós
parfümű fickó,
vagy netán hájas,
izzadó disznó,

nem vagyok fertőző,
s nem vagyok züllött,
néha még naponta
kétszer is fürdök,

ha kérdezik, szabad-e még,
én készséggel felelek,
nem mondom hogy "takarogymá,
nemülökénvteveled!",

szóval nem értem,
hogy mi az indok,
amiért velem
mindenki undok...

mért nem ül le mellém
senki a buszon?
büdös vagyok, vagy
nagy a bajuszom?

be kell most érnem sok
iroda-lommal,
asszem összevesztem az
irodalommal...

sírástól elfolyt sminkben lép be a tavasz.
elnyúlt árnyéka nem ismer magára.
pocsolyában fekvő lányalak most
a boldogság édes halála.

csipkés álmok szemgödrében
papírhajót hajtogat.
karjába zár, lakat kattan.
émelyeg az alkonyat.

nemszerelmesvers.

dehogy vagyok szerelmes.
meg ilyet úgyse mondanék.
csak tele lenne minden mondat
mindenféle toldalék-

és kötőszóval, mint például
mondjukokkal, ésekkel,
s a szavak között terpeszkedő
óriási résekkel.

ez a beszédstílus pedig
tőlem nagyon messze áll.
inkább nem is mondok semmit,
majd valahogy összeáll

az amit én mondanék,
vagy gondolok, vagy ilyesmi.
nem szeretnék egyesével
indokokat keresni,

de nem vagyok én szerelmes,
csak éneklem hogy "tajraram".
annyi csak, hogy veled vagyok
igazából önmagam.

kétsoros.

nem üzemel épp az ncore.
hogy töltsek filmet ilyenkor?

gondolatok.daydream.

azt mondják, az ember álmában kilép a testéből, hogy azzal lehessen, akire a leginkább vágyik.
én nem gondolnám, hogy én vagyok az, aki az álmaidba furakodott, hogy elcipeljen magával, de te mégis itt vagy!
kérlek ne aludj annyit!
szeretnék végre egy kicsit egyedül lenni...

gondolatok. megint.

egy általam alkotott, idilli világban önmagamba vagyok szerelmes.
önmagamba, mert belém költöztél, illetve belém költöztetted magad.
az akaratom ellenére, és az engedélyem nélkül jöttél.
senki sem hívott.
senki sem kért meg rá, hogy gyere.
...és valószínűleg te nem is sejted, hogy bennem élsz.
mert nem ismersz, ahogy én sem ismerlek téged.
nem is ismerhetlek, és igazából nem is akarlak.
ha ismernélek, tudnám, hogy teljesen más vagy, mint amilyen...
pedig akkor talán kiszerethetnék abból a magamban gondosan felépített ideálból, aminek a lerombolására még mindig nem jutott időd...

ha visszatérő motívumok kísérnek, az végülis nem jelenthet semmi rosszat. ilyenkor úgy szólván csak annyi történik, hogy magamhoz térek.

ha már a hó esik, és én nem írok, írok.

ötletgazda: én. (ki más?)
időpont: december 6.
feladat:

írj leveleket; rajzolj rájuk egy mikulást; tedd be őket egy-egy mikulás-zacsiba; hajtogasd őket úgy össze, mint a büntetéseket; válassz ki random autókat és végül tedd a szélvédőjükre. ijeszd meg őket, és aztán jöjjenek rá, hogy ez csak egy kis móka volt, nyugodjanak meg, és nevessenek egy picit.

és az üzenet:

Helló-belló, hé, hahó,
itt van már a télapó.
Piros ruhám, nagy a gyomrom,
nyáron nincsen semmi gondom.

Szánom húzzák szarvasok,
van belőle kurvasok.
Ha éhezem heteket,
van hogy egyet megeszek.

Nem vagyok én vérzékeny,
átférek a kéményen.
Figyellek már elég régen,
jó voltál az egész évben.

Ajándékod ez a papír
(jobban írok, mint egy pap ír).
A sors téged nem büntet, és
ne félj, ez most nem büntetés.

az iskolai feladat

a következő:
írj egy valentin-napi verset az egyik tanárodhoz a megadott szavakból:

KISKUTYA, SZALONCUKOR, BILIÁRDGOLYÓ, CERUZAFARAGÓ, RELEVÁNS

ki vállalja?
én.
igen, gerda, elvállalod?
igen...
rendben, akkor várjuk a verset hétfőre.

hátha kiküszöbölöm az alkotói válságot - gondoltam -, belevágok... az eredmény nagy nehezen és kínkeservesen a következő lett:

Szaloncukor-ízű édes
Nyál folyik a parkettra,
Ha a haja fonása
Nem sima, hanem parketta.

Mondogatja: „releváns”.
Nem vitás, hogy nem buta.
Csóválom a farkincám,
Mint epekedő kiskutya.

De ceruzafaragómat
Ha a földre ejtem,
Eltapossa tűsarkával,
S tiporja szét lelkem.

Biliárdgolyókként
Gurulok szét, szétesem.
Mikor veszi végre észre
Azt, hogy én is létezem?

titkoknak tükrében,
tükröknek titkában
nem látlak tisztán, és
nem vagyok tisztában.

nem látlak tisztának,
folyton csak kergetlek,
feltűnsz, mint ötlet,
de azonnal elvetlek.



tükröknek titkában,
titkoknak tükrében
már látlak tisztán és
nincs már rád szükségem.

szétszórtan, szórt fényben
számtalan szót szórok.
ne kérj most semmit,
ha kellesz, majd ÉN szólok...

Limerick akármennyi +1

Volt egy úr, lakhelye Ivánka,
fatörzsnek kérgét ő kirágta.
Elvitték kórházba,
elmondta nótázva;
nem baj, csak borzasztón kivánta.