2010. szeptember 29., szerda


Azt hiszem, hogy boldog vagyok,
tudatlanul élek.
Nem tudom hogy léteznek,
és ezért nem is félek

a szörnyektől, az árnyaktól,
a mindenható vágyaktól,
a sötéttől, a vérebtől,
a benned forró véredtől,

a kígyótól, a békától,
a kozmetikus Rékától,
az igaz és bús tényektől,
az elkóborló lélektől,

a zöld vadorzó állattól,
a roppant hegyes álladtól,
az élettől, a haláltól,
a politikus-plakáttól,

se tőled, és sem magamtól,
ha kiindulok magamból,
sem sirálytól, sem galambtól
nem félek, csak a szavaktól.

Én nem bírom a dáridót,
és nem hallgatok rádiót,
se tévét, sőt, még nem is nézem,
Pillanatnyilag is érzem,

Hogy azt gondolod más vagyok.
Ha beszélek, csak rám hagyod.
(Nahát. Már kilenc óra.)

Meg itt van ez a korlát is...
Jó vagyok így, normális;
Vagy menjek elvonóra?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése