Emlékszel?

Emlékszel arra?
Az voltam ÉN.
Együtt nevettünk
az út közepén

önfeledten, boldogan,
még mit sem sejtve,
a legapróbb gondot
a semmibe ejtve;

Nem féltem tőled,
tudtam, hogy nem bántasz,
ha bármi bajom esik,
majd magadhoz rántasz
és átölelsz szorosan
az út közepén...

Emlékszel arra?
AZ voltam ÉN...

...

Gondolatban utazom
egy nagyon messzi tájra.
A boldogság szalad felém
a karjait kitárva.

Túl életszerű.
A természet hibája...
Igaz lenne mégis?
Vagy valaki találja
ki ezt az egészet,
azért, hogy bántson?

A cél: becsapni? hazudni?
Mindegy... csak ártson...

Áttetsző szemhéjam,
nem jön elé álom.
Színtelen a világ,
mert én annak látom.

Szürke az élet,
mert azzá teszem,
ha színt hoznának bele,
én elkeverem...